Bem József megyei matematikaverseny
2016/2017

Köszöntő

Tisztelt érdeklődő Látogató!

Szeretettel köszöntjük a Bem József megyei matematikaverseny honlapján!

"Minden dolog-szám"- írta Püthagorasz, akit a számok atyjának is neveztek. Így tehát a számokkal foglalkozni nem más, mint a mindenséggel foglalkozni...

Iskolánkban, a Veszprémi Deák Ferenc Általános Iskolában 1990-ben indult útjára az emelt szintű matematikaoktatás. Azóta - munkában és eredményekben gazdag - negyed évszázad telt el. Célunk azonban az elmúlt közel negyed évszázadban nem változott: a matematika iránt érdeklődő gyermekeket megtalálni, a bennük rejlő tehetséget kibontakoztatni úgy, hogy közben szeressék, megszeressék ezt a tantárgyat.

A tehetséggondozás egyik kiemelt területe a versenyekre való felkészítés, valamint olyan alkalmak szervezése, ahol gyermekeink összemérhetik tudásukat tehetséges társaikkal. Számunkra különös jelentőséggel bír a Bem városi matematikaverseny, melyet matematika munkaközösségünk 1996 óta rendez meg. A közel két évtized alatt ez a kezdeményezés városunk legrangosabb korosztályi szaktárgyi versenyévé nőtte ki magát.

Két esztendővel ezelőtt - a nagykorúvá válás pillanatában - úgy döntöttünk, hogy megújítjuk, kiterjesztjük rendezvényünket.

A változtatások célja az, hogy immár megyei szinten rendezzük meg 2-8. évfolyamon ezt a népszerű eseményt. A győztesek, legjobbak kiválasztása mellett szeretnénk minél több Veszprém megyei diáknak lehetőséget adni hasznos tapasztalatok megszerzésére, illetve a feladatmegoldó rutin elsajátítására.

Mindehhez jelképes nevezési díjat kérünk, hogy minél több tehetséges, érdeklődő gyermek számára biztosítsuk a versenyen való indulás lehetőségét.

A kétfordulós, körzeti és megyei verseny zárásaként a legjobb eredményt elérő diákokat, felkészítőiket és a legeredményesebb iskolákat ünnepélyes, méltó keretek között köszöntjük majd.

Ez a honlap tartalmaz minden, a versennyel kapcsolatos fontos információt, ugyanakkor tartalma folyamatosan bővül aktuális tudnivalókkal is. Természetesen emellett a felsorolt elérhetőségeken bármilyen kérdéssel kapcsolatban felvilágosítást, segítséget adunk.

Jó és eredményes felkészítést kívánunk a kollégáknak, és felkészülést a diákoknak!


Kedves Gyerekek!

Ha a matematikával kapcsolatban bármilyen nehézségbe, problémába ütköztök, ne feledjétek Albert Einstein intelmét:
"Ne bánkódj, ha gondjaid vannak a matematikával, az enyémek sokkal nagyobbak..."

Röviden a verseny történetéről...

A verseny 1996-ban indult útjára Veszprémben a város 2-8. évfolyamos diákjai számára. Az első négy esztendőben az akkori Bem iskola matematika munkaközössége állította össze a feladatsorokat, így - bár diákjaink részt vettek a versenyen - a bemeseket nem értékeltük.

2000-től már a székesfehérvári Hétvezér Általános Iskola pedagógusai szerkesztették évfolyamonként a feladatokat. Ebben az időszakban az általános iskolák mellett Veszprém gimnáziumai is csatlakoztak a versenyhez hat, illetve nyolc évfolyamos diákjaikkal.

2005-től a Herendi Általános Iskola és Zeneiskola matematika munkaközössége vállalta a feladatsorok összeállítását.

2006-ban - a jubileumi tizedik esztendőben - iskolánk kiadta az első évtized feladatait tartalmazó Bem-feladatgyűjtményt.

Az eltelt tizenkilenc esztendő alatt majdnem 10000 diák vett részt a Bem városi matematikaversenyen, elismerve kollégáink, iskolánk munkáját, s bizonyítva azt, hogy városunk diákjai megszerették ezt a versenyt.

Bízunk abban, hogy megyénk tehetséges tanulói is elfogadják meghívásunkat, s minél többen részesei lesznek a Bem-versenyen indulók népes táborának.

Mi a következő esztendőkben is ennek reményében folytatjuk munkánkat.

Szeretettel várunk mindenkit a Megyei Bem matematikaversenyen!


A Deák iskola matematika munkaközössége